Szépirodalmi Folyóirat
"Szépszó és Értelem"
2012. augusztus 20
XI. évfolyam 8. szám.
KÖNYVAJÁNLÓ
TARTALOM
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nekem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
es ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
mig jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

Radnóti Miklós
NEM TUDHATOM...
Brahms:
Symphony No: 3
III. tétel.
Symphony Nova Scotia.
Georg Tintner vezényel.
Lecsengett perce ez a délutánnak;
a szomszéd házon kőműves vakol,
alkonyfény fröcsköl, gép zúg valahol,
a korhadt padon helyet lel magának

egy ember; céltalan, nincs ma tüntetés,
s mert munkabért neki sem fizetnek,
útban van, felforgatja a rendet,
jár a bűntelennek börtönbüntetés,

kényszerzubbony rajt’a semmittevés,
ellene naponta hiába lázad;
türelem kellene, - hisz ez gyalázat,-

s némi remény, bár kivárni nehéz:
épít-e hazát, glóriát, meg házat
feje fölé e flancos- rongyos század?

Szombathely, 2012március 31

Koosán Ildikó
Kirekesztve
l
Nem tudom már. Mert már nem tudhatom,
egyáltalán tudom-e, hogy tudom,
mi a nevem, és ahol most vagyok,
az enyém-e, van e még otthonom,

egy fokkal hűvösebb van, avagy nem,
mint tegnap. Nem tudhatom még azt sem,
merre lehet valahol a nap fent,
megengedték neki, vagy csak felment.

Lesz-e majd nyugdíjam, vagy éhezem
és fázom holnap. Dolgos két kezem
nem tudhatja már mit, miért tegyen,
lehet-e a fejemben értelem,

gondolhatom-e, amit gondolok
magamról, vagy az is tiltott dolog.
Nem tudom, kik azok a boldogok
és szegények, kikért imádkozom,

nem tudhatom, hogy akik ma tudják
hordani zsebükben a telt bukszát,
még meddig raknak vállamra muszájt
ilyen sok-sok nem tudhatom után.

Nem tudom már. Mert már nem tudhatom,
jön-e, talán elment a vonatom,
várok-e még, vagy ma elutazom.
Ácsorgok itt a hideg peronon.

Ódor György
Már nem tudom
A virágai szunnyadón fehérek, -
s frissen, mikor fényt a hajnaltól kérnek,
s ha együtt sugár, pezsgés, lengő illat,
a rigók hangja kék kaput kinyithat.

Kapuk. Nyílók, csukódók. Minden rendben?
Ó, dehogy van itt, lenti életekben!
A valóságon hitegető látszat,
bálványa butaságnak, gyávaságnak..

Naiv szépség, te égő bodzaének,
ha felmutatsz tisztaságot, fehéret
az utak mentén, zöld ölelte lelked
könnyelműen vall e tájnak szerelmet!

Nap-imádatkor, s tücsökhangos esten
nem érzed át: a valóság kegyetlen?
S azt sem: a múltban hányszor csalt már lépre
háryjánoskák csacska népmeséje?!

Túl egyszerű hamisat eltakarhat,
akaratlan is: árnytelt birodalmat.
Az ég szétfoszlóbb, és a föld sötétebb,
mint gondolod. Egyszerre kell a lényeg,

s a bonyolult, a részletekkel benne,
olykor kiáltás éppen úgy, mint csendje.
Léten túli lét? Csak legenda-álmod!
Ellenségedről hiszed el: barátod.

Te pór virág, kis földi felhő-szépség:
csak pillanat vagy. Nem érzed messzeségét
az Időnek, kinyílsz, elnyílsz a létben,
anyaggá leszel az Anyag kezében.

Kapuk. Virágok. Kis lángocskák. Minden
látó szemekben hívőn is hitetlen, -
a mozdulatsor, fák ígérő árnya,
merre fordul vak égitest világa,

s virág fehér még, de máris az este
csillagocskáit föléje helyezte
s nem békességül: lelkek fölé hajló,
tévútra tért konok, komor harangszó.

(2012)
Lelkes Miklós
Tűnődés, bodzabokornál
Te ekével, te kalapáccsal, tollal,
a rózsa, amely a kórházak
udvarán terem,
igen, a rózsa illatával,
te ekével, te kalapáccsal, tollal,
a gőzfűrész ferde fém-fogával,
a vas az erejével,
a felhő azzal, hogy esőt ad a földnek,
a föld azzal, hogy kenyeret terem,
teljes erejéből,
ki ekével, ki kalapáccsal, tollal,
a rózsa, amely a kórházak
udvarán terem,
igen, a rózsa illatával,
kinek karja van, a két kezével,
kinek karja nincs, a mosolyával,
a nap csobogó sugarával,
teljes erejéből,
kinek fényes a lelke, szép szavával,
akire hallgatnak a vizek,
az dalával
szelídítse meg a vizeket,
az erős gyúrja meg a fémet,
adjon lelket a lelkes anyagnak,
teljes erejéből,
ki ekével, ki kalapáccsal, tollal,
építse, építse, építse ezt a hazát!

Juhász Ferenc
Te ekével, te kalapáccsal, tollal
Ha Magyarország csődbe megy,
értékét veszti a forint,
a Világbank flegmán beint,
és sok-sok ember tönkremegy.

Ha Magyarország csődbe megy,
nem lesz nyugdíj, se fizetés,
aki tud nyelveket, lelép,
és sok-sok ember kéreget.

Ha Magyarország csődbe megy,
nem lesz már áram, víz, se gáz,
csak szóvivő, ki magyaráz -
hogy harcunk milyen hősies.

Ha Magyarország csődbe megy,
szép lassan bezárhat a bolt,
majd felidézzük, ami volt,
ürgét eszünk meg gyökeret.

Társulhatok-e majd veled,
jut-e nekem is egy falat,
ha egyszer eljön az a nap,
hogy Magyarország csődbe megy?
Mándy Gábor
Ha Magyarország csődbe megy
Szepes Erika
Beszélgetünk
Tüzel a Nyáristen arca,-
övé az utolsó kéve,
s minden verítékes tarló
áldozatot visz elébe.

Koszorúba van már fonva
kalász, virág, könnycsepp, sóhaj,
s a Nyáristen homlokára
fölteszik víg énekszóval.

Három szép lány viszi a karján,
s a Nyáristen tüzet kacag:
három piros pillangó száll,
három kis gyík siet, szalad,

három kis pacsirta szárnya
lángragyúlt a fellegekben,
de hoztak a szivárványból
egy darabot, hogy szép legyen.

a Nyáristen koszorúja,-
fényes gyöngyöt visz a kis gyík,
pillangók meg onnan szállnak,
hol a vérből virág nyílik...

Én is küldök egyet darutól
egy fekete kalászfejet,
hogy ejtse a koszorúra
ha elszáll a tarlók felett.
Költő Nagy Imre
NYÁRISTEN KOSZORÚJA
-Jó helyen járok? – kérdezte, pedig éppen nem járt, hanem fenn ült a kissé rozzant háztetőn, és puha kockás mamuszba bújtatott lábát lógázta.
-Biztos, hogy ez az a telek, ahol az én kopott kőházam és a te düledezett fakunyhód állt?
Csak néztem, néztem fel a háztetőre, ami fölött már éppen lefelé kúszott a tiszta levegőjű balatoni estén a hatalmas, narancssárga nap. Útján sötétlila fellegek kísérték; ereszkedése közben egy árválkodó tuja szúrta fel csúcsára, mint egy karácsonyfadíszt. A nagy ámulattól szólni se tudtam. Tíz éve halt meg, hogy került vissza, és éppen a tetőre, ahová még ruganyosabb fiatalkorában sem merészkedett fel soha? A pillanat rendkívüliségétől egyik kérdés a másikat tolta maga előtt bennem, és még jó, hogy mindegyik átfutott, mert egyik értelmetlenebb lett volna a másiknál. A „Hogy kerülsz ide?” , „Mit keresel itt?” típusú érdeklődésre az adott helyzetben  választ nem várhattam, így megpróbáltam a jelen tapasztalati tényeihez  igazodni.
                                                                        tovább>>>
l
Következő oldal>>>
Kattints, a kép nagyítható.
Kattints, a kép nagyítható.Kattints, a kép nagyítható.Kattints, a kép nagyítható.
Kattints, a kép nagyítható.
Nagy Oszkár: Távolbanéző.
Kattints, a kép nagyítható.
Kattints, a kép nagyítható.Kattints, a kép nagyítható.Kattints, a kép nagyítható.
Kattints, a kép nagyítható.
Kattints, a kép nagyítható.
Kattints, a kép nagyítható.Kattints, a kép nagyítható.Kattints, a kép nagyítható.
Kattints, a kép nagyítható.
festőművész
1896-1942
A felhő a nyárfa tetején
már idősebb, mint te, meg én.

Életünk csilló víz felett
egy cikkanás. Kozmikus legyek

zizzenik át a nyári levegőt.
A móló hullámból kinőtt

imbolygó Howking-félsziget.
Világok közt a világunk játszik, megremeg.

Nézem a felhőt, téged látlak,
arcodon bíbor a lángoló nap.

Mily tökéletes mű ez itt lenn,
mintha igazából volna Isten

s nem mi volnánk mindennel együtt
a Megváltó, ki végre eljött! 


...vad világváros vadvilága vagyok;
pompanélküli s tisztán egyszerű
akár a beton, amelyből sarjadok,

magányos élet; mégis egybefűz
magja s mivel tudom – tovább nem adom:
magamért élek s magamnak akarom
majd sírom, mellyel időm elvegyül

s egynyári testem; lelketlen, végső
érző ősz a párom s majd mindent betakar
a barnaszürke múlás és ravatal
lesz e föld s fáj önző, önemésztő

telem: élni – életvágyam felragad
csillagok fölé taszítva, vérző
lánggal, mely szűnni nem tud és nem akar...

Budapest, 1999. december 27.
Lehóczki Károly
Nézem a felhőt
Sárközi László
Veszélyesen élek
l
....
Balogh Örse:
Ha egyszer hazatérek
Baranyi Ferenc: Hiánya gúzsnak
Bittner János: Körtánc
Bodó Csiba Gizella: Lebegés
Debreczeny György: napkitörés
Demeter Zsolt: Nyári emlék
Fetykó Judit: Megváltás
G. Ferenczy Hanna:
Aki bolond…
Kajuk Gyula: Egy vasas álma
Kamarás Klára:
A lombok között szél zihál
Ketykó István:
Ötvenhat loboncos
Kő-Szabó Imre: Lila köd
Mester Györgyi: Le a kalappal
Nógrádi Gábor: A kamasz
Péter Erika: apróbetűs kötet
Szakáli Anna:
Áttörnek a fények
T. Ágoston László: A bomba
Varga Tibor: Ha neked fájna...
Verasztó Antal: A főerdész

2. oldal
próza, versek
3. oldal
elfeledettek
Hegedűs Géza
versek
4. oldal
klasszikusaink
Tóth Árpád
versek
5. oldal
gondolatok
Csiba András:
Politikus, képviselő, diplomata vagy hazafi?
Szerkesztő, próza: Kaskötő István
Szerkesztő, versek: Kamarás Klára

"...mi más rendre vágyunk / vagy igaz világ lesz, vagy nem lesz itt semmi" Ady Endre